ÉS ITT LETT VÉGE…
Mike 41 évvel az esemény után beszélt először a 14 eves korában az első közepiskolás évében történtekről. Ahogy mondta: "Nem volt könnyű feldolgozni."
1982. A helyszín Bóly.
A művelődési ház klubhelyisége.
Ez volt a második koncert. A srácok azt hitték, hogy alig lesznek páran, mert abban az időben punk zenét játszó zenekarnak lenni egyet jelentett az állandó rendőri zaklatással, és ezt kevesen vállalták.
Az elejen így is volt, mert először csak szállingóztak az emberek.
Aztán egyszer csak megérkeztek a mohácsi és bajai punk arcok. Olyanok, akiket addig nem ismertek.
A legmegdöbbentőbb pillanat azonban az volt, amikor a klub felé közeledett egy lovaskocsi. Egy helyi paraszt hajtotta, a platón pedig egy rakás szegecses, tarajos punk ült.
Igazi Vidéki zene – Szájmon bácsi vibe.
Öt óra körülre a klub teljesen megtelt, és elkezdődött a koncert.
A zenekar nyomta a számokat.
Az elején még csak nézelődtek a srácok, de a harmadik dalnál már elszabadult a pogó.
Bekapcsoltak egy régi klasszikus Videoton disco lámpát, mire többen „LÁMPA NEM KELL!” kiáltásokkal bojkottálták a látványtechnikát.
A dobot végig lábbal kellett tartani, mert folyamatosan előre csúszott a nem létező színpadon padlóján. A mikrofonzsinórokat pedig újra és újra kirántották a zenekar tagjai közé táncoló srácok.
Vad buli volt.
A repertoárban azonban szerepelt egy különösen kényes dal is.
A nyugatnémet OHL punk zenekar „Deutschland” című száma.
Ez egy nyíltan náciellenes, antifasiszta dal volt.
Viszont azt is tudni kell, hogy az OHL egyben egy nyíltan antikommunista zenekar is.
A dal a német himnusz dallamával kezdődik, amelyet Joseph Haydn írt.
A zenekar elkezdte játszani a számot.
A végére azonban elszabadult a helyzet.
Néhányan a közönségből náci köszöntéseket kezdtek skandálni. A klubterem székeit dobálni kezdték. A hangulat egy pillanat alatt átfordult káoszba.
Mike ekkor már látta, hogy ennek nem lesz jó vége.
Kitépték a gitárkábelt.
Általános felfordulás lett.
Közben jött a hír, hogy a környék lakói kihívták a rendőröket a hangos zene és az összegyűlt punk arcok miatt.
Nem szabad elfelejteni:
Bóly egy csendes sváb település volt.
A zenekar ezért menekülőre fogta.
Hangszerekkel a kézben irány a távolsági buszmegálló.
Miközben a rendőrök megérkeztek a művelődési házhoz, a zenekarnak kalandos körülmények között sikerült busszal meglépnie, és hazajutni.
Otthon a 14 éves Mike nem mert semmit elmesélni a szüleinek.
Aznap éjjel nem sokat aludt.
De a történet itt nem ért véget.
Valójában itt kezdődött a rettegés.
Azt hitte, hogy megúszta.
Aztán az iskolában elkezdődött a kommunista rezsim megtorló akciója.
Az osztálytársait egyenként hívták le az igazgatói irodába kihallgatásra.
Csak őt nem.
Körülbelül egy hét múlva azonban megérkezett a behívó.
A rendőrségre.
Kihallgatás.
Írógép csattogása.
A nyomozás folyt tovább...
Az egész nyár rettegésben telt.
Augusztus végén végül egy írásos rendőri figyelmeztetéssel zárult az ügy, amit személyesen a rendőrségen adtak át.
Mint zenekarvezető, Mike írásos rendőri figyelmeztetést kapott.
A szöveg így szólt:
Politikailag éretlen fiatalkorúak befolyásolása miatt rendőri figyelmeztetésben részesítem.”
(A képen az eredeti dukumentum)
Az iskolából majdnem kirúgták.
Hogy ez végül nem történt meg, abban nagy szerepe volt Mike nagypapájának, aki nyugalmazott katonatisztként személyesen ment be a rendőrségre, hátha tud tenni valamit.
Az együttes fele közben disszidált nyugatra, politikai menedékjogot kapott Ausztriában, és ma az Egyesült Államokban illetve Kanadában élnek.
Mike számára pedig itt véget ért a zenélés.
Kemény 14 évre.
A középiskola után jött a műszerészség, a kereskedelem, a vállalkozás, a tanácsadás és a képzés vállalkozóknak.
A zene pedig hosszú időre eltűnt az életéből.
És BabFöld hosszú időre elcsendesedett.
A gitárok elhallgattak.
De a történet még nem ért véget.
14 évvel később valami újra megmozdult…
Ennek az időszaknak a fennmaradt relikviái időről időre elérhetővé válnak Babföld archivumában
